Folyamatos a munka az oltópontokon

Gördülékenyen zajlott a legidősebbek koronavírus elleni oltása is a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben kialakított oltóponton.
– Időben felvettük a kapcsolatot a háziorvosokkal és a népegészségügyi szakemberekkel, akik csütörtöktől óránként beosztva hat-hat személyt oltottak mondta Kelemen Éva ápolási igazgató. Csütörtökön könnyebben közlekedők érkeztek, péntekre azonban a betegszállítóval vagy önkormányzati segítséggel közlekedők kaptak időpontot. Hétvégén pedig azok kapták meg a vakcinát, akiket a családjuk kísért az oltás helyszínére.
Mint ismert, február első hetében országszerte 1080 háziorvosi körzetben tíz-tíz regisztrált, idős személy kaphat védőoltást Moderna oltóanyaggal, és minden háziorvosi körzetből hat-hat, szintén regisztrált idős embert kórházi oltópontokon oltanak be a Pfizer-BioNtech vacinával.

Szombaton a Hetényi Géza Kórházban járt dr. Berkó Attila megyei kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke is, aki kiemelte:

  • A következő hetekben folyamatosan érkeznek a különböző vakcinaszállítmányok, így sokkal több embert tudunk majd beoltani, több tízezres vagy akár százezres nagyságrenddel számolunk a megyében.

Piroska Miklós főigazgató elmondta, hogy külön köszönet illeti a 89 év feletti, idős honfitársainkat, akik szervezetten és a járványügyi szabályokat betartva vettek részt az oltáson.
Fotó: MTI/Mészáros János