Kigyulladt a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet 7 emeletes épületének egyik negyedik emeleti, 2 ágyas kórterme csütörtökön este, amelynek során személyi sérülés nem történt.
„Bár a tűzoltók a lángokat gyorsan eloltották, a füst miatt az egész épületet ki kellett üríteni – mondta el Piroska Miklós, a kórház főigazgatója. – 135 beteget helyeztünk el az intézet más osztályain. Ez az életbe lépő katasztrófavédelmi szabályok és az OMSZ mentésirányítási protokollja szerint, gyorsan és szervezetten zajlott a folyamat. A Katasztrófavédelem, az OMSZ és a Rendőrség áldozatos munkája mellett a szolgálatban lévő és behívott munkatársak – beteghordók, nővérek, biztonsági szolgálat – mellett sok kolléga önként jelentkezett segíteni.
A tűz keletkezésének okát vizsgálják, ezt követően tudjuk felmérni a károkat. Terveink szerint az 5. és 6. szintre már a mai napon visszaszállításra kerülnek a betegek.
A betegellátás szinte teljesen zavartalanul folyik a kórházban, a bőrgyógyászati, pszichiátriai és neurológiai ambulanciára ma érkező betegeivel kell más időpontot egyeztetniük a kollégáknak, illetve az akut és előjegyzett pszichiátriai betegek felvétele szünetel átmenetileg.
Ezúton is köszönöm minden résztvevő segítő hozzáállását, ami hozzájárult ahhoz, hogy ne történjen személyi sérülés.”