Nagy értékű élelmiszeradományt kapott hétfőn a Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet a Szolnok-Tisza Rotary Club felajánlásaként.
Az élelmiszeradományt Molnár Júlia alkormányzó, és Valló Tamás adta át a Szolnok-Tisza Rotary Club nevében Agócs Attila gazdasági igazgatónak és Bencsikné Disznós Éva élelmezési osztályvezetőnek. A jótékonysági szervezet rendszeresen támogatja adományaival az intézetet.
Amint azt Molnár Júlia elmondta, már a koronavírus járvány idején is több alkalommal segítették a kórházat. Emellett más intézményekkel – iskolákkal, idősotthonokkal is kapcsolatban állnak. A mostani, több mint egy millió forint értékű „élelmiszercsomag” 400 darab vajas pogácsát, több mint 3500 baracklekváros fánkot, hot-dog kifliket, 600 darab bagettet, áfonyás párnát és hamburgerzsömlét tartalmaz.
A fagyasztott pékáruk és a jégkrémek a betegek és a kórház dolgozóinak élelmezését egyaránt segíteni fogják.