TBC, a „magyarok betegsége”

Lélegzet metsző tűzben – a TBC gyógyításáról címmel nyílt tárlat a Hetényi Géza Kórházban. A Korányi Intézet által útjára indított vándorkiállítás a tuberkolózis gyógyításának történetét mutatja be.

Az ünnepélyes megnyitón Piroska Miklós főigazgató és dr. Bíró Margit, a Pulmonológia osztályvezető főorvosa köszöntötte a vendégeket. Ezt követően dr. Kovács Gábor, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet nyugalmazott főigazgatója összegezte a betegség történetét. Mint mondta, egykor a TBC-t morbus hungaricusnak, vagyis a magyarok betegségének nevezték, hiszen százezrek betegedtek meg évente, így a legsúlyosabb népegészségügyi problémát jelentette egykor. A múlt század ötvenes éveiben azután hatékony gyógyszereket találtak, s ennek köszönhetően kezelhetővé szelídült a betegség, sőt, mára a tuberkulózis ritka betegséggé vált hazánkban.

Dr. Szabó Katalin, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum főmuzeológusa a kiállítás létrejöttéről és a TBC gyógyításának történetéről beszélt, dr. Fehér Éva, a Hetényi Géza Kórház Pulmonológiai Osztályának főorvosa pedig a szolnoki pulmonológia, illetve tüdőgondozás történetét idézte fel, közel 75 esztendőre visszatekintve. Végül dr. Szigeti Szabolcs, a WHO magyarországi képviseletének szakmai vezetője kapott szót, aki arra figyelmeztetett, hogy bár Magyarországon ma már egyre kevésbé kell tartani a TBC-től, a világ más részein bizony komoly járványokat okoz a betegség.

A vándortárlat három héten keresztül szabadon látogatható a C-épület aulájában.