Jelentősen bővült az onkológiai és kardiológiai eszközpark

Közel 900 millió forintos fejlesztés zajlik a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben. Az onkológiai és kardiológiai eszközpark-fejlesztésre elnyert 887 millió forint a társszakmák gyógyító munkáját is segíti.

Amint a projektismertető rendezvényen Piroska Miklós főigazgató kiemelte, elsők között – az országban másodikként – adta be pályázatát az Intézet.

– Az előzetes igényfelmérések alapján, az intézmény osztályaitól, a pályázható maximális támogatási összeget mintegy négyszeresen meghaladó kérés érkezett be a szükséges eszközök beszerzésére. Ezt követően állt össze a végleges műszaki tartalom, a szakhatóság pedig május 13-án tájékoztatta intézetünket, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma minisztere projektjavaslatunkra nyolcszázmillió forint támogatást biztosít – mondta el a főigazgató, aki arról is beszámolt, hogy az infláció hatásával is szembesültek. A beérkezett ajánlatok alapján mintegy 87 millió forint forráshiánnyal kellett szembenézniük. Végül dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő és dr. Bene Ildikó OKFŐ főigazgató-helyettes közbenjárásával a kórház megkapta a 87 millió forintos többlettámogatást a projektre.

Az eseményen köszöntőt mondott Szalay Ferenc polgármester és dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő is. Mindketten méltatták az Intézetben folyó munkát és a folyamatos fejlesztéseket.

A rendezvény az egyik legfontosabb beszerzett eszköz, a haemodinamikai laboratóriumba telepített új haemodinamikai asztal átadásával zárult.