Mikulás Verseny egészségügyi szakképzésben tanulók számára

A tavaly Egerben szervezett „Halloween” verseny visszavágójaként, idén a MESZK JNSZ Vármegyei Területi Szervezet szervezésében a JNSZ Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben került megrendezésre az egészségügyi MIKULÁS VERSENY!

A programot Piroska Miklós, a JNSZ Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet főigazgatója nyitotta meg, a résztvevőket köszöntötte Dr. Sziráki András, a JNSZ Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, illetve Nagy Mariann, a JNSZ Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet ápolási igazgató helyettese. Végül Dankó Zsuzsanna, a MESZK JNSZ Vármegyei Területi Szervezet elnöke és egyben az esemény házigazdája indította útjára – pár biztató gondolattal – a diákokat.

A megmérettetésen 9 db 4 fős csapat indult, akik Heves és Szolnok Vármegyék egészségügyi szakképző intézményeiből érkeztek.

9+1 állomáson zajlottak a játékos feladatok, melyek közt szerepelt keresztrejtvény, activity, kép- és tárgyfelismerés, mikulás újraélesztés, puzzle, laparoszkópos ügyességi kihívás, szerencsekerék.

A szakmai feladatokon túl külön díjazásra került a bemutatkozó videó és a legötletesebb jelmez is.

A tanulók lelkesen és hatékonyan oldották meg a feladatokat a kórház különböző épületeiben lévő helyszíneken.

A verseny dobogósai

  1. helyezett: „A karácsony megmentői” (Egri SzC Kossuth Zsuzsa Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Kollégiuma és Könyvtára)

  1. helyezett: „Krampuszok” (Karcagi Szakképzési Centrum Teleki Blanka Gimnázium, Technikum és Kollégium)

  1. helyezett holtversenyben: „RénszarvaSOKK” (Karcagi Szakképzési Centrum Varró István Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium) és a „Kreki Mikik” (Szolnoki Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Két Tanítási Nyelvű Technikum)

A verseny különdíjasai

Legötletesebb jelmez: „Manó Nővérek” (Szolnoki Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Két Tanítási Nyelvű Technikum)

Legjobb bemutatkozó videó: „Kreki Mikik” (Szolnoki Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Két Tanítási Nyelvű Technikum)

A versenyről senki sem távozott üres kézzel, minden résztvevő emléklapot és ajándékcsomagot kapott.

Köszönjük támogatóinknak:

Hetényi Géza Kórházért Alapítvány

JNSZ Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Kállai Gábor

M. Edina

Szeretettel gratulálunk a díjazottaknak, illetve minden versenyzőnek a kiváló teljesítményért, felkészülésért és köszönjük a sok segítséget azoknak, akik munkájukkal, ötleteikkel hozzájárultak a nap sikeréhez!