Fájdalom ambulancia

Sokak életét megkeseríti a krónikus fájdalom. Pedig a korszerű fájdalomcsillapítási módszereknek köszönhetően ma már egyáltalán nem lehetetlen a kínzó érzés tartós csökkentése vagy akár megszüntetése.

– A fájdalom csillapításához való jog már a betegjogok európai chartájában is szerepel – emlékeztet dr. Veres Ferenc, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvosa. – Mi pedig próbáljuk a lehető legkorszerűbb módszerekkel és gyógyszerekkel enyhíteni betegeink megpróbáltatásait. Szolnokon már a ’90-es évektől elindult hasonló kezdeményezés, nemrégiben azonban régi adósságunkat törlesztettük azzal, hogy szervezett keretek között is útjára indítottuk fájdalom ambulanciánkat, melyhez hasonló csak Budapesten és Pécsett működik.

Dr. Veres Ferenc a közelmúltban a Magyar Aneszteziológus és Intenzív Terápiás Társaság jubileumi, 50. konferenciáján is tartott előadást e témakörben, beszámolva a Hetényi Géza Kórházban elért eredményekről.

– A heveny és műtét utáni fájdalomcsillapítás mellett egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a krónikus – daganatos, mozgásszervi és egyéb eredetű – fájdalmak csökkentésére is – mondja. – A kórházban működő ambulanciánkon hétfőn és szerdán van rendelés, beutalóval, előzetes bejelentkezést követően rövid időn belül tudjuk fogadni pácienseinket. Örömteli fejlemény, hogy egy sikeres pályázatnak köszönhetően hamarosan tovább bővülhet eszközparkunk, melynek köszönhetően a tartós fájdalmat invazív módszerekkel tudjuk enyhíteni.