Az önreflexió önvizsgálatot jelent. Ami egy még mélyebb szintje a magunkkal való belső kapcsolatnak.
A reflexió – latin eredetű szó, azt jelenti, hogy visszaverődés, visszatükrözés, visszacsatolás. Reagálás valamilyen megtörtént ingerre, hatásra, eseményre. Az önreflexió pedig a saját viselkedésünkre, működésünkre való ránézés, a mindennapi gondolkodástól egy picit távolabbról. Ez a fajta önvizsgálat, rákérdezés önmagunkra a lélektani önismereti munka alapja.
A gondolkodásunk nem csak egyféle lehet!
A hétköznapi gondolkodás automatizmusában gyakran aszerint ítéljük meg az eseményeket, vagy épp a saját tetteinket, ahogyan azok elérnek minket. Amolyan „ahogy esik úgy puffan” módon, gyorsan, vaktában, rutinból, reflexszerűen reagálunk. Egy másmilyen gondolkodási forma során azonban, kapcsolatba hozzuk magunkat – önmagunkkal. Valamelyest meglassulunk, fókuszálni kezdünk az érzeteinkre, képessé válunk önmagunkat viszonylag semlegesen érzékelni, elemezni, és értékelni. Ehhez, a korábbi cikkeimben már ismertetett módok bármelyikét gyakorolhatod.
Ez a semlegesség egy ítéletmentes jelenlét, ami révén meg merhetjük nézni, hogy mi hogyan működik bennünk. Hogyan gondolkodunk, miket hiszünk, hogyan reagálunk a minket érő jelenségekre, majd a további lépéseinket megelőzően, következtetéseket tudunk levonni az addigi információkból. Ilyenkor elgondolkodhatunk magunkon, azzal a céllal, hogy a saját magatartási formáink, elképzeléseink, szokásaink tudatosuljanak, s azokat meg tudjuk kérdőjelezni, szükség esetén változtatni. Többféle módon vagyunk tehát képesek gondolkodni. Rutinból, megszokott gondolkodási sémák szerint. És tudatosan, egy ítéletmentes megfigyelő állapotból.
Hogyan érhető el az önreflektív jelenlét?
Amikor a reflektálásunk lendületbe jön, elindul egy belső lelkimunka. Kilépünk a mindennapi gondolkodásból, és önmagunkra kezdünk reagálni. A velünk történő eseményeket magunkból eredeztetjük, abbahagyjuk mások hibáztatását. Ilyenkor elgondolkodunk magunkon, keresni kezdjük a velünk történő eseményekben a saját felelősségi pontjainkat. Elkezdünk kialakítani egy megfigyelő attitűdöt, mondjuk úgy megtanuljuk figyelni magunkat külső szemlélőként, mintha valahonnan rálátnánk önmagunkra. De ez a „valahonnan” is egy belső érzékelést jelent.
Ez az elsőre kicsit furának tűnő kettősség, valójában a természetes működésünk része. Az egyik egy nem túl tudatos, automatizált gondolkodás tudatállapota. Míg a másik, a jelenléten keresztüli tudatosságunk. Éber állapotban történő megfigyelése önmagunknak. Majd az ebből való elmélkedés, önmegértés, elfogadás útja.
Amikor az első tudatállapotban vagyunk, akkor a gondolkodásunk a megszokások, a begyakorolt sémák, azonosulások mentén bevonódik a vele történő eseményekbe. Ha pedig önreflektív tudatállapotban vagyunk, akkor a bevonódás tárgyától picit eltávolodóvá, szemlélődővé válunk. Kapcsolódunk az „itt és mostban” azzal, akik vagyunk, amit valójában gondolunk, és felismerjük hogyan érzünk valami iránt. Hogyha olyasmiket találunk magunkban ilyenkor, amik nem visznek minket előre, kreatív megoldásokat kereshetünk a változtatáshoz.
Ha ilyenkor elemezzük az érzéseinket, a gondolatainkat, és tetteinket, akkor ráláthatunk olyan dolgokra magunkból, amiket a rohanó mindennap során nem veszünk észre. Hiszen az automatizált működésünk arra jó, hogy boldogulni tudjuk a gyakorlati életben. Míg az éberséggel átitatott lebegő gondolkodásunk, alkalmassá tesz minket a fejlődésre, a tanulása és a szellemi emelkedésre.
Az önreflexió segít nekünk cselekedni
Az automatapilóta üzemmódunk egyik előnye, hogy gyorsan le tudjuk zavarni a napi rutinjainkat. A felgyorsult világban általa, mi magunk is fel tudunk gyorsulni. Hátránya, hogy ha túl gyorsan élünk, akkor elveszítjük a kapcsolatot önmagunkkal. A belső kapcsolat hiánya, a megérzéseinkről való lekapcsolódás, a belülről vezetettség elvesztése, a kreativitásunk halálához vezet. Egy nem túl kreatívan élt élet pedig, további gondolkodási sémákba, mondjuk úgy – korlátozott gondolkodásba, szűk látókörű életbe ragaszt minket.
Ha tudjuk, hogy mit miért érzünk, vagy épp teszünk, miért úgy reagálunk bizonyos helyzetekben ahogy, akkor onnantól kezdve választási lehetőségünk van. Addig áldozatai lehetünk az automatizmusainknak, a választástól kezdve viszont felszabadíthatjuk önmagunkat a mentális programjaink alól. Aki kreatív és szabad gondolkodó, az képes úgy alakítani önmagát és a tetteit, hogy az valóban jó legyen a saját maga és környezete számára is.
Az önismeret kivezet minket a vakságból
Az eddigi élettapasztalataim szerint, tanulni jöttünk erre a világra. Megtanulni sok más fontos dolog mellett azt, hogy a saját fejlődésünk és önismeretünk érdekében, éberekké szükséges válnunk arra, hogy mit és hogyan cselekszünk. A felnőtté válás része kell legyen, hogy milyen hatással vagyunk másokra, okozunk-e egymásban lelki károkat. Elengedhetetlen megvizsgálni olykor, hogy a kommunikációnk elérte-e a célját, vagy csak monologizálunk egymás felé nézve. Észlelni, ha elállatiasodunk egy-egy pillanatra véletlenül, és visszahozni magunkat vagy egymást az emberségesség terébe. Közben engedni magunkat hibázni, tévedni, gyakran megbocsátani, hogy nem vagyunk tökéletesek.
Amíg nem vizsgálódtunk önmagunkról önmagunkban, addig nem tud számunkra más sem visszatükrözni belőlünk bizonyos tulajdonságainkat. Mert amíg magunkat nem kezdtük tudatos munkával körbejárni, és elfogadni, nem fogjuk jól fogadni, ha másvalaki elemez minket. Számtalan kommunikációs sorompó zárul le emberek között amiatt, hogy nem tudjuk fogadni magunkról a visszajelzéseket. Ahogy adni sem azokat asszertív módon. Amíg szigorúan vagy ítélkezően vélekedünk magunkról, addig mások fölött is sokat bíráskodhatunk.
Egyfajta vállalt vakságban élünk addig, amíg a robotpilóta üzemmódot választjuk életcélunknak. Miközben csodálatos önmagunkra ébredhetünk, egy sokkal szerethetőbb világban, ha elindulunk önmagunk felé. Az önreflektív jelenlét, válaszokat ad számunkra az élet dolgairól. Kitartó gyakorlással megértést hoz, és előbb-utóbb enyhülést a szenvedéseink azon részére, amit a gondolkodásunkkal okozunk önmagunknak.
Ha mint magánember tekintek az önreflektív emberek társaságára, azt kell mondjam, hogy igen szórakoztató és biztonságos, önismeretükben jártas emberek között lenni. Ők ugyanis nem veszik túl komolyan magukat, nem kontrollálják a beszélgetéseket, lazán és kötetlenül képesek együttgondolkodni. Érzelmileg rugalmasak, nem sértődékenyek, szabad gondolkodók. Életvezetési tanácsadóként pedig úgy tapasztalom, hogy a kezdeti önmegismerési kényelmetlenségek után, előbb utóbb megjelenik az egészséges önirónia, és humor mindenki életében. Ami által kegyesek, megbocsátóak és szeretetteliek leszünk egymással.
Tarts velem a következő cikkemben is, mert tovább megyünk olyan önismereti témákkal, amik segíthetik a te egészségtudatos életvezetésedet is.
A cikket írta:
Csete Nikoletta
Szupervizor
Egészség coach
