Sorra érkeznek a segítőkész felajánlások

A jó szándék és segítőkészség számtalan megnyilvánulását tapasztalják
ezekben a napokban a Hetényi Géza Kórház dolgozói. Az önkormányzat
mellett cégek és magánszemélyek is sorra ajánlják fel segítségüket,
ezzel könnyítve a koronavírus elleni küzdelemre való felkészülést. Az
anyagi támogatás mellett a teljesség igénye nélkül csak néhány a
felajánlásokból: 3D nyomtatóval készült műanyag arcmaszkok,
textilmaszkok, zsilipruhák, ételszállítás több helyről is, virágok.


- Mindannyian embert próbáló időszakot élünk ezekben a
hetekben-hónapokban és jól tudjuk, hogy a járványnak még csak az elején
járunk, a legnehezebb időszak előttünk áll – mondta el dr. Bene Ildikó
megbízott főigazgató. - Úgy tapasztalom, hogy intézetünk összes
dolgozója rendkívül felelősségteljesen és lelkiismeretesen végzi
munkáját maximális hivatástudattal, magas színvonalon. Szívet melengető
számunkra az a segítőkészség, összefogás, mellyel a veszélyhelyzet
idején a jó szándékú emberek segíteni szeretnék a munkánkat. A "Hetényi
Géza Kórházért" Alapítvány részére is nagyon sok felajánlás érkezik
ezekben a napokban.


Bízunk benne, hogy közös erőfeszítéssel mihamarabb úrrá leszünk ezen a
járványon. Hálás szívvel köszönjük és továbbra is szeretettel várjuk
mindenkinek az ehhez nyújtott segítségét!